Az MNB-elnök a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban megjegyezte: nem minden uniós tagállamban működik felügyelőbizottság a jegybankok élén, de Magyarországon ez a gyakorlat. "A labda nem a mi térfelünkön pattog" ez ügyben - tette hozzá.
Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy azonnal elfogadta volna a Széchenyi Bank tulajdonosának, Töröcskei Istvánnak a lemondását az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatói posztjáról. A jegybankelnök szerint a kialakult helyzetben logikus lépés lenne az ÁKK szerepének az újragondolása. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nem támogatná az ÁKK jegybankba történő beolvasztását.
A jegybank elnöke reálisnak és helyesnek gondolja a jegybank előretekintő iránymutatását, hogy 2015 végéig fenntartja a jelenlegi alapkamatszintet. "Már csak azért is, mert még friss az élmény: még nem teltek el évtizedek azóta, hogy ilyen történelmi mélységben van az alapkamat. Több éven át kellene stabil üzleti környezetnek lennie ahhoz, hogy mindenki tudjon beruházásban, lakásépítésben vagy hitelfelvételben gondolkodni. Számtalan egyéb hatást is figyelembe véve ezért szerintem jelenleg a jegybanki alapkamat huzamosan alacsony szinten tartása a helyes monetáris politika" - mondta, megjegyezve: mindemellett a jegybank elemzi a makrogazdasági folyamatokat, és szükség esetén változtathat az alapkamat mértékén.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe