A miniszter kiemelte a Főgáz Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának megvásárlását az RWE-től, illetve azt, hogy kormányzati felhatalmazással megkezdődhetnek a tárgyalások a többségi, önkormányzati részvénycsomag megvásárlásáról. Folytatódnak a tárgyalások az E.on három gázhálózati, illetve az ügyfélszolgálati társaságának megvételéről is - tette hozzá a tárcavezető.
Idén lesz törvény az ipari rezsicsökkentésre is
Kapcsolódó
A lakossági rezsicsökkentésre emlékeztetve kitért arra is, hogy megkezdik az ipari rezsicsökkentés feltételeinek megteremtését. Ehhez kapcsolódva nonprofit közműszolgáltatót hoz létre a kormány, a szükséges közszolgáltatási törvényt várhatóan 2014 végéig elfogadja az Országgyűlés - mondta el a miniszter.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., illetve az MVM-csoport a korábbi veszteségforrások felszámolása után az elmúlt négy évben növekedési pályára állt. A társaság célja erős, nemzeti, regionálisan meghatározó integrált energiaipari vállalatcsoport felépítése - mondta Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek