Míg hosszú éveken át a dömpingáron érkező kínai fokhagyma lepte el a magyar piacot, mára a távol-keleti import helyét szinte teljes egészében átvette a spanyol áru, amely ráadásul a magyar ízlésnek is jobban megfelel, hiszen a termény tulajdonságai hasonlóak a hazaihoz - írta a napilap.
A tömegével érkező spanyol fokhagyma ráadásul jóval olcsóbb a magyarnál, aminek a vásárlók ugyan örülhetnek, a gazdálkodóknak viszont komoly fejfájást okoz, a versenyt ugyanis egyre kevésbé tudják felvenni vele. Az Eurostat adatai szerint az unió belső piacán a legtöbb friss fokhagymát Spanyolország, valamint Hollandia értékesíti.
Szakemberek szerint a spanyol áru gyakorlatilag tömegével érkezik az országba, s mivel egész évben kapható, az árak is folyamatosan alacsonyan vannak. Az AKI szerint míg korábban az év első hónapjaiban a kínai fokhagyma tette ki a Budapesti Nagybani Piac importkínálatának jelentősebb részét, addig 2018-ban a kínai termék nem jelent meg a piacokon.
Itthon évente 6-8 ezer tonna fokhagymát takarítanak be a gazdálkodók, a vetésterület pedig évek óta csökken. Az olcsó import miatt ugyanis a belföldi árak is alacsonyak. Tavaly az időjárás sem kedvezett a növény termesztésének, az árak ennek ellenére alacsonyan maradtak.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba