Köpf Károly, a MET főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a szervezet már a kormány vonatkozó rendeletének megjelenése előtt is foglalkozott ezzel a problémával: 2020-ban két konferencia is a diabétesszel élők sportolásáról szólt.
Egyik konferenciánkon az OSEI szakemberei ismertették a diabétesszel élő sportolókkal kapcsolatos tudnivalókat az edzők és más sportszakemberek részére, a másikon az orvosok mellett testnevelő tanárok és edzők, valamint diabétesszel élő sportolók is megosztották tapasztalataikat - mondta.
Hozzátette: 2021-től a sportért felelős államtitkárság támogatást ad a feladat ellátásához, ennek felhasználásával jelentették meg a Diabéteszes gyermek a testnevelés órán és az edzésen című kiadványt, amely testnevelő tanárok, edzők és az érintett szülők részére tartalmaz hasznos ismereteket, tanácsokat.
Díszbemutató a Magyar Sport Házában
A Magyar Edző folyóirat idei első különszáma is a diabétesszel élő gyerekek sportolásával foglalkozik, míg az ez évi támogatásból elkészült a "Ha mindenki segít..." ismeretterjesztő, oktató rövidfim, amely végigkíséri egy diabétesszel élő sportoló gyermek napját, és megszólaltatja azokat a szakembereket, orvosokat, pedagógusokat, edzőt, akik segítenek a diabétesszel élő gyermeknek teljes életet élni. Köpf Károly kiemelte: a film elkészítésében szakmai partnerként együttműködött a Sportos Cukorbetegek Egyesülete, valamint a Semmelweis Egyetem 1. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikája.
A rövidfilm bemutatója a gyermekdiabétesz napján, január 11-én 11 órakor lesz Az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek sportolási feltételeinek további javítása címmel meghirdetett konferencián, keretében a Magyar Sport Házában.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat