orvosok

12.
18.
13:59
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot

A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot

Miközben a KSH adatai szerint 2021-ben alig több mint 20 ezer magyar állampolgár vándorolt ki, az adminisztratív adatbázisokra épülő becslés alapján a tényleges szám 140–150 ezer fő körül alakulhatott.

Szerző(k): Koncsek Rita
11.
29.
11:27
Az egyik budai kórházban kabátban rendelnek az orvosok, miközben fagyoskodnak a betegek a váróban

Az egyik budai kórházban kabátban rendelnek az orvosok, miközben fagyoskodnak a betegek a váróban

Már a fekvő betegeket is hazaküldték az Irgalmasrendi Kórházból – már akit lehetett. A súlyos betegeket áthelyezték, annyira hideg van az intézmény több épületében, ahol két hete nincs fűtés. A hibát ugyan kijavították, de azzal egyidőben egy másik probléma is előjött, így marad a szabadságok kivétele, amivel az ellátás súlyos hiányosságokat szenved.

Szerző(k): Economx
11.
28.
18:45
Nem elég egy varázspirula: a HR-krízis lett az egészségügy krónikus betegsége

Nem elég egy varázspirula: a HR-krízis lett az egészségügy krónikus betegsége

A humánerőforrás gondok mellett az edukáció fontosságát, a holisztikus szemléletet a prevenciók terén, a mesterséges intelligencia jó használatát tartja többek között a hazai egészségügy legnagyobb kihívásainak Ficzere Andrea. Az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójának az elmúlt hetekben jelent meg egy könyve, amiben az egyén felelősségéről és a jövő kórházáról is ír. Interjú.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
14.
12:12
Pénzt szedtek a Péterfy kórházban: aki nem fizetett, kipenderítették az osztályról

Pénzt szedtek a Péterfy kórházban: aki nem fizetett, kipenderítették az osztályról

Készpénzes befizetéseket kértek a korrupt főorvosok a kórház egyik osztályán. Ám az ügyben mindkettőt vesztegetés gyanújával őrizetbe vették.

Szerző(k): Economx
08.
19.
07:45
A Kórházszövetség elnöke tud három jó dolgot mondani a magyar egészségügyről

A Kórházszövetség elnöke tud három jó dolgot mondani a magyar egészségügyről

Tóth Gábor szerint a hazai ellátórendszer legnagyobb erősségei a magasan képzett, elkötelezett szakemberek, az országos lefedettség és a digitalizációban elért előrelépések.

Szerző(k): T. E.