Történelminek nevezte a magyar európai parlamenti (EP) választást Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az MTI-nek.
Mráz Ágoston Sámuel elmondta, a nap folyamán készítettek egy telefonos közvélemény-kutatást - írta az ATV. Ennek eredményeit 7 órakor, a szavazás végével közölték.
A Nézőpont a Fidesz-KDNP eredményét a 2009-es csúcs közelében, 56 százalékon mérte. Az MSZP és Demokratikus Koalíció küzdelmét nem tudták eldönteni, mindkét párt 10-10 százalékos a kutatás szerint. A Jobbik az előző EP-választáshoz képest rosszabbul szerepelt, 9 százalékot érhetett el. A kutatásból az is kiderült, hogy a Momentum 7 százalékos eredményt érhetett el, míg az LMP - 4 százalékkal - várhatóan nem került be az EP-be - közölte Mráz Ágoston Sámuel.
A magas részvételből biztos következtetéseket 2018. április 8-a után nem javasolt levonni - nyilatkozta az atv.hu-nak Böcskei Balázs, aki szerint akkor megdőlt az a korábbi tapasztalat, hogy a magas részvétel a mindenkori ellenzéknek kedvez. Mindebből nem következik az, hogy az EP-választás e téren trendmegerősítő, bár inkább erősíti azt, hogy a várakozásoknak megfelelően a vidéki, klasszikus fideszes vidéki megyék és budapesti kerületek magas részvétellel mentek, míg a vidéki baloldali városok közül több elmaradt az ellenzéki céloktól - tette hozzá az IDEA intézet vezető vezető elemzője.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok