A határozat szerint a kormány az egyezmény bemutatott szövegével egyetért, és a tárcavezetőre bízza, hogy adja ki a CETA szövegének véglegesítéséhez szükséges meghatalmazási okiratot - áll a jogszabályban.
A szükséges magyar parlamenti jóváhagyás miatt Szijjártó Péternek és Trócsányi László igazságügyi miniszternek az egyezmény szövegének végleges megállapítása után a kormány elé kell terjesztenie a CETA kihirdetéséről szóló törvény tervezetét, a többi uniós tagállam általi megerősítés "előrehaladásának fényében".
A kormány elfogadta az egyezmény szövegének végleges megállapításáról, ideiglenes alkalmazásáról és megkötéséről szóló tanácsi határozatokkal kapcsolatban követendő álláspontot is, és egyoldalú magyar nyilatkozat megtételét rendelte el.
A nyilatkozat szerint amennyiben a CETA megosztott hatáskörbe tartozó részeinek az EU általi ideiglenes alkalmazása szükségessé teszi magyar jogszabályok módosítását, ezeket a változtatásokat "jogrendjének jellege miatt" Magyarország a nemzeti megerősítési eljárással végzi majd el, amelyet "kellő időben" megindít - olvasható a Magyar Közlönyben megjelent másik kormányhatározatban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az