Magyar Levente hozzátette, ezzel a mostani mintegy félnapos fárasztó út helyett 45-50 perces közvetlen repülőjárattal lehet majd közlekedni a két főváros között.
Az együttműködési területek között kiemelte a turizmust, ahol nagy fejlődésen ment keresztül Albánia az utóbbi években, megemlítve a több száz kilométeres tengerparti szakaszon végzett fejlesztéseket. Elmondta, a közeljövőben a legmagasabb szinteken fognak tárgyalásokat folytatni, hogy akár 10 milliárdos nagyságrendben valósulhassanak meg újabb fejlesztések magyar részvétellel.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a két ország közötti együttműködés konkrét üzleti-gazdasági eredményei még nem láthatók a kívánt mértékben. Elmondta, akkor lesznek elégedettek, ha nemcsak az elmélyülő együttműködésről, hanem sokmillió eurós üzletekről is be tudnak majd számolni. Az államtitkár szerint megállapodtak abban, hogy rendszeresítik az üzletember-találkozókat, amelyeket elősegít majd a közvetlen légi összeköttetés is.
Adela Karapici elmondta, nagyra értékelik Magyarország támogatását minden gazdasági szektorban és bíznak benne, hogy ez folytatódni fog. Úgy vélte, Albánia nagy potenciállal bír, nyitottak minden olyan magyar vállalkozásra, amely lehetséges piacot lát Albániában és újdonságot tud hozni az országba.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az Albániából Magyarországra irányuló import 2015-ben 4,384 milliárd forintot tett ki, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi 631,3 millió forint és a 2013-mas 312,3 millió forint után. A magyar export Albániába tavaly 17,239 milliárd forintot ért el, a 2014-es 14,605 milliárd forint után.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép