Lassan már sehol nem lehet lemenni a Tiszára, pedig kiváltottuk az országos horgászengedélyt - idézi a portál a horgászok panaszait. A folyó városhoz közelebbi szakaszain, sok helyen kint a tábla: Magánterület, belépni tilos.
Kiderült, hogy teljesen jogosan tették ki a tiltó táblákat, hiszen kibéreltek egy szakaszt a partot is kezelő területileg illetékes vízügyi igazgatóságtól, majd a 20-30 méteres szakaszt néhányan be is kerítették, többen kis stégeket is építettek a vízre. Így aztán hiába a 21 ezer forintos engedély, csak "pálya széléről" lehet nézelődni. A horgászok a vízügytől kapott instrukciók szerint ott dobhatják be a pecájukat, ahol nem zavarják az elhelyezett úszóműveket - olvasható a portálon.
Pénzt legalább nem kérhetnek
Tavaly a Tisza szegedi szakaszán összesen 266 szerződést kötött a vízügyi hatóság, ebből 242 bérlő 25 négyzetméternél kisebb úszómű kihelyezésére bérelte ki az adott szakaszt. Ez valóban azt jelenti, hogy a Tisza szegei partszakaszából hat kilométert lefoglalnak a kisebb úszóművekre kibérelt helyek, és 22 bérlet ennél nagyobb területet foglalhat el.
"Már tavaly év végén szerettük volna lezárni ezt az ügyet - mondta Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke, aki szerint az bonyolítja a helyzetet, hogy a vízfelület kezelője a horgász szervezet, míg a partért a vízügyi igazgatóságok felelnek. Az egyébként Fideszes képviselő szerint az lenne a megoldás, ha egyeztetés nélkül nem adhatnák bérbe a partszakaszokat. Szűcs azt ígérte, hogy a parlament őszi ülésszakára már benyújtják azt a módosító javaslatot, amely ezt a helyzetet rendezi majd. Ezt a nyarat azonban még ki kell bírni.
Fotó: Eidenpenz József / Napi.hu
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit