Önkormányzatok nélkül a költségvetés 312,2 milliárd forintos mínuszt hozott össze a hatodik hónapban. A Portfolio.hu szerint ennél nagyobb hatodik havi deficit csak 2004-ben volt. Az adat megegyezik az NGM által előzetesen közölt számmal.
A részletes adatokból kiderül, hogy a tavaly júniusi összeghez képest 10 százalékkal alacsonyabb összegben teljesültek a gazdálkodó szervezetek befizetései. Ezen belül a társasági adó befizetések 28 milliárd forintról 15 milliárd forintra estek vissza.
A fogyasztáshoz kapcsolt adók 4,1 százalékkal növekedtek tavaly júniushoz képest. Ezen belül az áfabevételek 8,2 százalékkal bővültek. A lakosság befizetései is látványosan, 10 százalék felett növekedtek.
A központi költségvetés kiadásai júniusban 12,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi összeget. Az egyedi és normatív támogatások 41 milliárd forintban teljesültek a tavalyi 35 milliárd forinttal szemben. A lakásépítési támogatások több mint duplájára ugrottak.
A kamatkiadások idén júniusban 242 milliárd forintot értek el, ami 30 százalékkal magasabb a tavaly júniusi 185 milliárd forintnál.
A központi költségvetés június végi bevételei az előző év azonos időszakához képest mintegy 54 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak, melynek hátterében elsősorban a magasabb adóbevételek állnak. Emellett nagyobb összegben teljesültek az egyéb uniós bevételek is - írja a Portfolio.hu.
A központi költségvetés június végi kiadásai közel 44 milliárd forinttal teljesültek alacsonyabb összegben, mint az elmúlt év azonos időszakában. A két év összehasonlítását befolyásolta az a tény is, hogy tavaly május végéig került sor a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja keretében 68,6 milliárd forint törlesztési célú támogatás kifizetésére. Mindezen felül elmaradtak az előző évitől a garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz, a helyi önkormányzatok támogatása, a lakásépítési támogatások, a társadalmi önszerveződések támogatása, a hozzájárulás az EU költségvetéséhez, valamint az egyéb kiadások is.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat