A sertéshús és a baromfifélék helyettesítő termékek, ezért nem lehet csak az egyik esetében jelentősen változtatni az áfatartalmat, mert az kedvezőtlenül hathat más ágazatokra. A gyümölcsök és zöldségek esetében sincs eltérő adókulcs - mondta Csorbai Attila az M1-en.
Tavaly tavasszal Orbán Viktor miniszterelnök is úgy nyilatkozott, hogy megérti a baromfiágazat problémáját, ugyanakkor a költségvetés helyzetével indokolta, hogy nem volt lehetőség mindkét termék áfacsökkentésére. A terméktanács elnöke szerint a sertéságazat egyfajta tisztulási folyamata után a baromfiágazat is sorra kerülhet az áfacsökkentésben.
A helyettesítő termékeknél egy adókulcs szükséges, és a fogyasztónak kell eldöntenie, hogy melyik terméket választja.
Statisztikák szerint a magyar lakosság évente fejenként 34-35 kilogramm baromfihúst fogyaszt, ami tavaly még megelőzte a 32-33 kilogramm sertéshús-fogyasztási átlagot. A sertés tőkehúsok áfája január elsejétől 5 százalékra csökkent 27 százalékról.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező