Magától értetődő korszakhatár lenne a 2018-as választás - írja a Figyelő -, ám olyan átalakulások előtt áll Európa, amelyek miatt célszerű az évtized legvégére időzíteni a fontos döntéseket.
Miközben Orbán Viktor miniszterelnök korábbi nyilatkozataiban 2018-at jelölte ki a nullszaldós költségvetés, valamint az egy számjegyű, egykulcsos szja elérésének idejeként, a Figyelő tudomása szerint a kormányzaton belül, háttérbeszélgetésekben egyre többször jön szóba, hogy 2020-at kellene kijelölni új céldátumként. Az addig előttünk álló négy éves periódus lett tehát a pénzügyi mozgástér újragondolásának intervalluma.
Úgy hallani, hogy a József Nádor téren nem is állnak ki teljes mellszélességgel a költségvetési deficit túlzottan gyors csökkentése mellett, a kormányzati háttérbeszélgetéseken legalábbis tudtunkkal ezt az álláspontot képviselte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Van, aki viszont gyorsan túlesne a folyamaton.
A 2020-as év kijelölése egyébként nem véletlen. Azzal mindenki tisztában van a kormányban, hogy ettől fogva egy teljesen új európai uniós pénzelosztási mechanizmus lép életbe, amelynek a legfontosabb jellemzője az lesz, hogy a mostaninál jóval szerényebb közösségi forrás áll majd rendelkezésünkre. Számítások szerint a magyar GDP 2,5 százalékának megfelelő összeg esik ki a gazdaságból, amelynek forrását a magyar büdzsében kell megtalálni. Azért kell tehát a nullás mérleg, hogy az uniós támogatási rendszer átalakításának kellemetlen hatásait ellensúlyozni lehessen 2020 után.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter