Az agrártárca a legsokszínűbb eszközrendszerrel segíti a magyar sertéságazatot, a sertéstartókat a krízishelyzetben - mondta az MTI szerint Feldman Zsolt kedden a magyar sertéshús fogyasztását ösztönző kampány rendezvényén, Budapesten.
A sertéságazat zuhanó szakaszban van, ezért az érintettek pénzügyi helyzetén, likviditásán segítenek, hogy túléljék az átmeneti piaci nehézséget. Az állatjóléti támogatásból az eddig kifizetett 8,3 milliárd forint mellett még az idén 5,5 milliárd forintot terveznek folyósítani. Ezzel segítik a sertéstartókat a finanszírozásban - mondta az államtitkár.
Az átmeneti nehézség túlélésében segíti a sertéstartókat még az idén decemberben elinduló, 100 százalékos kamat- és költségtámogatást nyújtó hitelprogram is.
Feldman Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a februárban indult mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer valamennyi magyar mezőgazdasági termelő számára lehetővé teszi hasonló piaci helyzet áthidalását, és arra biztatta a mezőgazdasági termelőket, csatlakozzanak a 2022 februárjában újra megnyíló krízisbiztosítási rendszerhez.
Segítsen jobban itt is az EU!
A sertéspiaci krízishelyzet európai szintű - mondta az államtitkár. Az Európai Unió sertéstartó országainak közössége már többször is, legutóbb 19 tagállam kérte az unió közbeavatkozását, mivel a nemzeti beavatkozási eszközök korlátozottak. Decemberben újra kérik majd ezt a fajta segítséget, mivel a krízis már olyan mértékű, amit európai szinten kellene kezelni.
118 milliárd megy sertéstelepek korszerűsítésére
Feldman szeriont Magyarországon az idén történelmi léptékű fejlesztési program indult mind a sertéstartás, mind a élelmiszerfeldolgozás területén. Az elmúlt egy évben az állattartóknak nyitva lévő pályázatokon 118 milliárd forint értékben nyújtottak be sertéstartók támogatási igényt telepeik korszerűsítésére, ebből 72 milliárd forintot már jóváhagytak.
Elemi érdek az előkészített fejlesztések minél előbbi megvalósítása, ehhez pedig minél több sertéstartót kell átmenteni a krízishelyzetből a fejlesztést lehetővé tevő időszakba - véli Feldman Zsolt.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)