A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztálya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bejelentése alapján rendelt el nyomozást pénzmosás gyanúja miatt, mivel 2021. augusztus és 2022. január között hat magyar vállalkozáshoz köthető bankszámlákra olyan összegek érkeztek, amelyekkel kapcsolatban a küldő bank csalásra hivatkozva visszahívást kezdeményezett.
A police.hu-n olvasható közlemény szerint
2021 végén egy francia cégtől adathalász módszerekkel csaknem 40 millió eurót csaltak ki, amit 45 részletben, 8 országban nyitott bankszámlákra utaltak át.
A sértett cégtől több mint 7 millió euró érkezett hat magyar vállalkozás számláira, de további utalások is voltak, a többi közt francia, német és spanyol bankszámlákról.
Az elkövetők magyar strómanokon keresztül azért alapítottak cégeket és nyitottak bankszámlákat, hogy a csalásokból származó összegek felett rendelkezhessenek.
A beérkező összegeket azonnal átutalták távol-keleti, illetve hazai címzetteknek, egy részüket pedig készpénzben vették fel Magyarországon.
Több országban indult nyomozás a francia céget megkárosító bűncselekmény miatt, így Franciaországban is. A budapesti nyomozók az eljárás során szoros együttműködést alakítottak ki az Europolon keresztül a külföldi nyomozó hatóságokkal.
A magyarországi gyanúsítottak azonosításánál és elfogásánál a BRFK-nak az Europol helyszíni támogatást is nyújtott.
Pénzmosás gyanúja miatt a magyar rendőrök tizenhat embert hallgattak ki, közülük kettőt a bíróság letartóztatott.
A nyomozók több mobiltelefont, számítógépet, iratokat, valamint az érintett bankszámlákon több mint 424 millió forintnak megfelelő eurót foglaltak le - írták a police-hu-n.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd