Újabb fázisába lép Magyarország ellen a jogállamisági eljárás, miután a magyar hatóságok nem tudtak megfelelő választ adni az Európia Unió korrupciós aggályaira – mondta az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke.
A Bizottság vezetője szerint az EB a jogállam sérelmei miatt aggódik Lengyelországban és Magyarországon. Az előbbi esetében az igazságszolgáltatás függetlensége, a magyar esetben a korrupció miatt aggódik a testület, amire felhívta a magyar kormány figyelmét, és eddig erre nem kapott megnyugtató választ.
Kapcsolódó
Az eljárás eredményeként jelen állás szerint a magyar állam tetemes mennyiségű fejlesztési forrásoktól és hitelektől eshet el.
A forint egyből jelentős gyengülésbe ment át, 376-os szinteket közelít az euróval szemben.
A mechanizmust olyan esetekben alkalmazhatják, amikor nagy esély van arra, hogy egy tagállam a jogállamiság megsértésére használja fel az uniós pénzeket. Miután az Európai Bíróság februárban elutasította Magyarország és Lengyelország jogállamisági mechanizmus elleni panaszát, az Európai Bizottság eljárást indíthat a tagállamok ellen, amiről von der Leyen bejelntése szerint megszületett a döntés.
Az EP már a bírósági ítélet megszületése után egyből a magyar állam súlyos büntetését követelte a Bizottságtól, amire a testület akkor még nem lépett.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Európai Unió Bírósága lényegében azt jelentette, hogy nem tagadhatja meg az EU az eddig visszatartott források átutalását, mivel a bírósági ítélet indoklásában csak konkrét ügyekben teszi lehetővé a jogbiztonsági szempontok érvényesítését, miközben eddig csak általános vádak érték a magyar kormányt.
Ursula von der Leyen a Bizottság elmúlt éveiről és aktuális terveiről válaszolt az EP képviselőinek.
Itt többek között elmondta, hogy a közép-európia országok és lakóik kitűnő példát mutatnak abban, ahogy fogadják az ukrán menekülteket. - Minden támogatásunkat megkapják, 17 milliárd euróval áll mögöttük az EU. Ezen a kereten belül 3,4 milliárd azonnal felhasználható, a sürgősség okán ezeket a költéseket elég utólag igazolni.
A lengyel kormány szintén nem teljesítette a Bizottság elvárásait, amivel visszaállítaná a bíróságok függetlenségét, de közeledik hozzá. Lengyelország jelenleg büntetést is fizet a konkrét lépések elhalasztása miatt, amelyeket az Európai Unió bírósága kötelezővé tett ítéletében.
Április 9-én von der Leyen Varsóba látogat.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)