A balatoni vendéglátósok már beépítették áraikba a munkaerőhiány okozta hatásokat és más megemelkedett költségeiket - írja a Magyar Idők. Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének (Kisosz) fonyódi elnöke elmondta: jelentősen nőttek a szezonális büfések kiadásai a szakmunkás-bérminimum emelkedése, valamint a magas közterhek miatt, ami az idei árakon is meglátszik.
A munkaerőhiány az elmúlt évekhez hasonlóan idén is gondot okoz, ráadásul kevesebb diákmunkásra számítanak, mivel sokan külföldön vállalnak nyári munkát.
A szezonális termékek ára felszökött: a lángosért a korábbi években jellemző 300-400 forint helyett idén akár 500 forintot is elkérhetnek, a pluszfeltét pedig további 200-300 forinttal drágítja a magyarok kedvenc strandételét.
Az olcsóbb söröket 400 forint alatt már kevés helyen szerezhetjük be a tóparton, a félliteres ásványvízért pedig a legtöbb vendéglátós legalább 200 forintot kér. A zöldség-gyümölcs akár duplájába kerülhet a Balatonon, mint a városi piacokon.
A fotó forrása: Napi
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!