Csepreghy Nándor elmondta, részben elkészült, részben előkészületben van két fontos jogszabály, az állami beruházásokat szabályozó törvény, valamint a magyar építésgazdaság kerettörvénye. Ezek által elsősorban a nemzeti szuverenitást, a nemzeti önellátó képességet és a nemzet önerőből való növekedési képességét kívánják érvényesíteni, úgy, hogy a magyar építésgazdaság és közlekedés a növekedést támogassa a magyar vállalkozások előnyös helyzetbe hozása révén.
A patrióta, protekcionista gazdaságpolitika az uniós tagság keretei között is lehetséges, ahogy azt számos nyugati példa mutatja – fejtette ki Csepreghy Nándor.
A magyar tulajdonban lévő építőipari vállalkozások meghatározó arányának kialakítását és megtartását nem a versenypiaci körülmények ellenében, hanem versenyképességet javító programokkal és szabályozásokkal kívánják elérni – mondta az államtitkár.
Legolvasottabb
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón