Nagy Andrea közölte: az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a büntetőeljárás sikerének meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt tartja indokoltnak ezt az intézkedést.
Keresztes Imre, a KNYF főügyésze hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették. A főügyész szerint Simon Gábor egy dél-afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely a saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - mondta.
A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok