A szakember elmondta, a szektor forgalma ma a 2006-os szintnek felel meg. A tb támogatott termékek árrése 2005 óta folyamatosan csökken. A gyógyszertárankénti átlagos tb támogatott árréstömeg nagyjából a 2005-ös szinten felel meg. A tb támogatott gyógyszerek dobozszáma stagnál.
Az alelnök kifejtette, a következő években nehezebb lesz fenntartani a gyógyszertárakat, a forgalom várhatóan csökken, becslések szerint 2013-ban és 2014-ben egyaránt körülbelül 3-5 százalékkal. A vaklicitek folyamatosan csökkentik majd a tb termékek forgalmi értékét. Mint kiemelte, a patikában forgalmazható termékek körének további szűkítése várható, ezért a versenyhátrány nő a drogériákkal, hipermarketekkel szemben, ahol nőhet az OTC termékek forgalmazásának szerepe.
A 2013 szeptemberében életbe lépő létszámrendelet nyitvatartás és befogadott receptszám alapján határozza meg a kötelező szaklétszámot. Ez a magasabb bérköltségek miatt újabb terhet jelent majd a gyógyszertáraknak. A működési és fenntartási költségek is emelkednek várhatóan, ugyanakkor a generikus program és a szolgáltatási díj mértéke és jövője pedig kérdéses - tette hozzá.
Mivel a gyógyszertárak jövedelmezősége mindhárom nagy szegmensben - vényköteles és vény nélküli gyógyszerek, egyéb termékek - úgy csökken, hogy ezzel a veszteség határára sodorja a vállalkozásokat, a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége olyan javaslatcsomagot fogalmazott meg, amely költségvetési teher nélkül stabilizálhatná a szektor helyzetét - fogalmazott Zlinszky János. Javasolják a szeptembertől hatályos létszámrendelet újragondolását, és a gyógyszertárban forgalmazható egyéb termékek körének bővítését. Szorgalmazzák az OTC termékek forgalmazhatóságának korlátozását is. A teljes gyógyszertári termékportfólió egészségpénztári elszámolhatóságának a megteremtését is hasznosnak tartanák, az egyéb termékekre vonatkozó marketing és reklámszabályok lazításával egyetemben.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép