Vannak jó adataink a hazai egészségügyi intézményekről, de nem igazán használjuk őket, pedig 2017 óta működik a kórházakban a kontrolling jelentés, mondta Ivády Vilmos, a Semmelweis Egyetem vezető oktatója az IME egészségügyi konferenciáján. És most nem az a fontos, tette hozzá, hogy egy kórháznak van-e adóssága vagy nincs adóssága.
A kórházi adósságok halmazát jellemzően a városi kórházak adják, előfordul, hogy árbevétel arányosan 30 százalékos eladósodást is produkálnak az egészségügyi intézmények, mondta Őri Károly, az Ilex Vezetési Tanácsadó Kft. ügyvezetője.
Egyébként október végén a kórházak adóssága 55,1 milliárd forintra nőtt a szeptember végi 46,2 milliárd forint után, mondta Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója a múlt héten a Digital Health Summiton. Ebben már benne vannak az egyetemi klinikák is. A Magyar Államkincstár máshogy számol, mert az egyetemek modellváltása miatt az orvosegyetemek kikerültek azok közül a költségvetési szervek közül, amelyeknek havonta kell jelenteni a MÁK-nak.
Így alakult eddig a kórházak adóssága a Magyar Államkincstár (MÁK) szerint 2022-ben:
- Január: 3,3 milliárd forint,
- Február: 13 milliárd forint,
- Március: 16,1 milliárd forint,
- Április: 20 milliárd forint,
- Május: 22 milliárd forint,
- Június: 24,9 milliárd forint,
- Július: 29,2 milliárd forint,
- Augusztus : 35,6 milliárd forint
- Szeptember: 38,4 milliárd forint
- Október: 46,7 milliárd forint
A kifizetési stop és a kórházi adósságok tavalyi évet meghaladó mértékű növekedése már most is a betegellátást veszélyezteti - ezt még október végén írta az Orvostechnikai Szövetség (OSZ).
Pilot projekt, jó eredményekkel
Létezik egy pilot projekt, ami arra fókuszált, hogy a fekvőbetegellátás és a járóbetegellátás egy finanszírozási esemény legyen, és arról a kórház maga döntsön, hogy melyik ellátási formában kívánja ellátni a beteget, ezt nevezik kötegelt finanszírozási technikának - mondta Szigeti Szabolcs, a WHO magyarországi irodájának vezetője. 2015-2018 között tesztelték a projektet az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben a tbc-s betegek ellátásánál. Összesen 57 beteget vontak be a programba, három év alatt.
Eredmények:
- a kórházi beutalás 87 százalékról 35 százalékra csökkent,
- a krónikus betegellátás 20 százalékkal mérséklődött,
- a gyógyult betegek aránya 76 százalékról 84 százalékra nőtt,
- a korábbi 12 százalékos beteghalál 7 százalékra csökkent.
Előadásában kitért arra is, hogy a kormány arról már döntött, hogy a COPD-s betegek kezelésben is elindulhat egy olyan pilot projekt, amit a tbc-s betegek kezelésénél kipróbáltak, de erről még nincsenek eredmények.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)