A portál azt próbálta megbecsülni, összesen mennyi közpénz ment el stadionokra, sportcsarnokokra és egyéb fejlesztésekre.
A korábban megjelent sajtóhírekből már kiderült, hogy csak stadionokra mintegy 350 milliárd forintot költött el az Orbán-kormány, ebből az új Puskás Stadion 190 milliárdot nyelt el.
Kapcsolódó
A fociszentélyek mellett uszodákra, multifunkcionális sportcsarnokokra, kézicsarnokokra, a határon túli foci támogatására (csak erre 20 milliárd forintot költöttek az elmúlt 2 évben), tanuszodákra, sportparkokra 454 milliárd forintnyi kiadást összegeztek. Vagyis csak létesítményekkel kapcsolatban 796 milliárdnál jár a kormány sportszámlája.
Ebből a pénzből pedig már egy olimpiát is meg lehetne rendezni - persze, ha nem jellemezné ezeket a játékokat a költségek brutális elszállása. A PwC ugyanis 2017 elején 774 milliárd forintra taksálta a 2024-es budapesti olimpia teljes költségvetését - a jellemző költségnövekedések nélkül.
A szakpolitikai kiadások (így a versenysport támogatása, a dopping elleni küzdelem) 155 milliárd forintra tehetőek az elmúlt évek költségvetései és zárszámadásai alapján.
Mindezt duzzasztja a társaságiadó-kedvezmények (tao) rendszere, mivel ez a fajta átcsatornázás bevételkiesését okoz a büdzsé számára. A rendszer indulása óta 2016-tal bezárólag a zárszámadási törvények alapján valamivel több mint 359 milliárd forint esett ki emiatt a költségvetésből, a 2017-2018-ben pedig a kormány számításai szerint az állam további 167 milliárd forintról mond le a sport érdekében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?