Szanka Ferenc közölte, a beruházó cég vezetője és a vele vállalkozási szerződésben álló gazdasági társaság irányítója, valamint az államilag támogatott projekt műszaki ellenőre ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt indult nyomozás - írja az MTI.
A megalapozott gyanú szerint a terheltek egymással összejátszva mintegy 550 millió forint kárt próbáltak meg okozni az uniós és a magyar költségvetésének a történelmi Magyarország műemlékeit makettekkel bemutató park kivitelezése során.
A gyanú szerint a 2013 májusa és 2014 júniusa között elkészült makettek darabszámáról és a projekt készültségi fokáról valótlan tartalmú dokumentumokat nyújtottak be a regionális fejlesztési ügynökségnek. A gyanúsítottak így el nem végzett munkákra és be nem szerzett dolgokra is kérték a támogatások kifizetését, valamint a már kifizetett támogatások elszámolását.
Az állami és az uniós költségvetést ténylegesen 436 millió forint vagyoni hátrány érte, amelyből a végrehajtási eljárás során mintegy 50 millió forint térült meg. Az utolsó kifizetési csomagot ugyanis a támogató nem fogadta el, és az ellenőrzéskor tapasztalt szabálytalanságok miatt 2015 februárjában elállt a szerződéstől, az addig kifizetett összeg visszafizetésére kötelezve a beruházót.
A főügyészség kezdeményezte a beruházó cég, valamint a vele szerződésben álló vállalkozás ügyvezetőjének előzetes letartóztatását és a műszaki ellenőr házi őrizetét.
Fotó: Shutterstock
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége