A szaktárca bejelentése szerint 2013-ban a tavalyi 170 millióval szemben 250 millió forintnyi támogatásra pályázhatnak május végéig a szociállis földprogramot tervező, komoly munkanélküliséggel küzdő önkormányzatok, önkormányzati társulások, kisebbségi önkormányzatok, önkormányzati részesedéssel működő, közfeladatot ellátó nonprofit gazdasági társaságok, önkormányzatok által alapított közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú minősítéssel rendelkező egyesületek, alapítványok, egyházak, szociális szövetkezetek. A tárca szerint az egyébként a mezőgazdasági Start programokhoz kapcsolódó program keretében mintegy 150 szervezet juthat támogatáshoz, és ezer mélyszegénységben élő ember kaphat munkalehetőséget. A most kiírt pályázat a szociális boltok kialakítását, a helyben megtermelt javak értékesítését részesíti előnyben.
A programnak ezúttal három összetevője van: a Közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó szociális földprogram alprojektben (A komponens) 120 millió forint, az Eszközbeszerzési- és fejlesztési alprojektben (B) 70 millió, a Kertkultúra és kisállattartási alprojektben (C) 60 millió forint a pályázat keretösszege. Újdonság, hogy a pályázók eszköztámogatást igényelhetnek, amely a piacra jutásukat segíti. Ez hosszabb távon elősegíti a program fenntarthatóságát.
Tavaly 259 hektár megművelését vállalták a kedvezményezettek, továbbá azt, hogy a program résztvevői 213 ezer palántát elültetnek, közel 110 ezer vetőmag csomagot használnak fel, míg a családok közel 17 ezer háztáji kisállatot kaptak. Továbbá a termelés mellett már a házi feldolgozás és kézműves termékek készítése irányába is elmozdultak. Az Emmi szerint az elmúlt fél évben 101 település 2657 családjának nyújtott segítséget a program. További részletek a pályázatról a www.emet.gov.hu oldalon találhatók.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter