A jelenlegi átlagos 45-50 forintos átlagos tojásárak az alternatív technológiától függően harmadával is emelkednének, ha a nagy áruházláncok megszüntetnék a ketreces tartásban termelt tojás árusítását - idézi ágazati szakértők véleményét a Népszava. És az árak szezonális időszakokban, például húsvétkor, még magasabbra is kúszhatnak.
Egyelőre csak a Tesco és a Spar jelentette be hivatalosan is, hogy 2025-től nemcsak Magyarországon, de az egész közép-európai térségben kizárólag szabad, ökológiai, mélyalmos, biotermelésből és -tartásból származó tojásokat árul majd. A Spar közleményében egyebek mellett arra hivatkozott, hogy Ausztriában például már 2004. óta nem árusítanak az üzleteikben ketreces tartásból származó tojást.
Kapcsolódó
A hazai tojástermelők szerint viszont, ha a multiláncok valóban leállítják a ketreces tartásból származó tojások felvásárlását, az sok termelőnek a csődöt jelentheti. Az állatjóléti intézkedések jegyében az unióban 2012 óta tilos a hagyományos ketreces tartás. Az átalakítás a magyar termelőknek 12-14 milliárd forintjába került. Sokuknak elviselhetetlen terhet jelentene, ha néhány éven belül még inkább át kellene alakítaniuk a technológiájukat.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet