A regionális összefogás hatékonyabban segít válaszokat találni a gazdasági kihívásokra, így többek között arra is, hogy a versenyhatóságok milyen eszközökkel képesek hozzájárulni az infláció elleni küzdelemhez – közölte a GVH.
A megállapodást Magyarország mellett a régió további hét uniós tagállama (Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia), valamint két tagjelölt ország (Moldova és Ukrajna) versenyhatósága írta alá.
Az együttműködés elsődleges célja, hogy hatékony platformot teremtsenek a versenypolitikai tapasztalatok és jó gyakorlatok cseréjéhez, a résztvevők közötti regionális partnerség bővítéséhez.
Olcsóbb lett a sajt, miért nem csökken akkor az infláció?
Általános meglepetést okozott, hogy a márciusi infláció változatlanul igen magas lett, miközben egy-egy versenyre kelő élelmiszerüzletben már jelentős árcsökkenéseket is tapasztalunk a korábbi irreálisan magasra emelt árakhoz képest. A magyarázat részben a számítás módszertanában rejlik. Bővebben>>>Közösen reagálnak a magas inflációra
A magyar nemzeti versenyhatóságnak lassan 20 éve kiemelt szerepe van a térségi tudásmegosztásban, Budapesten működtetik az OECD és a GVH közös regionális oktató központját.
Az új megállapodás segít hatékonyabban reagálni az utóbbi idők kihívásaira – így például az Európa keleti részén dúló háború következményeire, illetve a gazdaságaink számára komoly nehézségeket okozó, magas inflációra – amelyekre a versenyhatóságok folyamatosan keresik a legmegfelelőbb válaszokat
– fogalmazott Rigó Csaba Balázs, a versenyhatóság elnöke.
Az együttműködés keretében a jövőben többek között
- szakértői munkacsoportok,
- közös képzési programok,
- illetve évente megrendezett, vezetői szintű kerekasztal-egyeztetések járulnak majd hozzá a régió közös versenypolitikai céljaihoz.
Az operatív szervezést forgó rendszerű, soros elnökség segíti elő, amelyet elsőként a lengyel versenyhatóság tölt be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin