A szerda esti balesetben részt vevő szállodahajó 64 éves ukrán kapitányát 15 millió forintos óvadék ellenében helyzenék szabadlábra az egy hónapra elrendelt letartóztatásból, így Budapest területén, nyomkövetővel a lábán mozoghatna. Az óvadék lehetősége ellen az ügyészség fellebbezett, ezért kerül másodfokra az ügy tárgyalása - értesült a lap.
Az ukrán kapitány ügyvédei, M. Tóth Balázs és Élő Gábor a lapnak elmondták, védencük amikor csak szükséges, mindenben a hatóság rendelkezésére áll, s a szabályok szerint az eljárás ideje alatt Budapest területét nem hagyja el.
Kapcsolódó
A szállodahajó kapitányát tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt hallgatták ki. A Magyar Nemzet információi szerint a gyanúsítás arra épül, hogy a Viking Sigyn személyzetének fel kellett volna vennie a rádiókapcsolatot a Hableány személyzetével. A navigációs rendszer adatai szerint még csak kísérletet sem tettek a kapcsolatfelvételre, sőt, hangjelzést sem adtak le.
Szerda este a Viking nevű szállodahajó a Margit hídnál összeütközött az előtte közlekedő Hableány turistahajóval, amely hét másodperc alatt elsüllyedt. A sétahajón tartózkodó 35 emberből - 2 fős magyar személyzet, valamint 33 dél-koreai turista - heten túlélték a balesetet, heten meghaltak, további 21 személyt eltűnt. A 9 méter mélyre süllyedt Hableányhoz a magas vízszint és az erős sodrás miatt eddig nem tudtak leereszkedni a búvárok, akik a tervek szerint ma újra megkísérlik a merülést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Már sertéseket is le kell ölni, 60 kilométert utazott a kórság

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Bekeményítettek a kaliforniaiak: komoly leckét adnak Musknak
