Néhány héttel ezelőtt adathalász támadás érte a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, azaz a KRÉTA fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t - értesült független forrásból a Telex.
A támadás sikeres volt, így a támadó illetéktelen hozzáférést szerezhetett a közoktatás minden intézményében kötelezően használt adminisztrációs rendszer adataihoz.
A lap szerint valamennyi diák összes, a KRÉTA-ban kezelt adata kiszivároghatott, de nemcsak ezekhez, hanem a cég más adatbázisaihoz és a forráskódokhoz, illetve a fejlesztők belső kommunikációjához is hozzáférhettek a hekkerek.
Az információt névtelenül az eKRÉTA Zrt.-n belülről is megerősítették, a fejlesztésre rálátó forrás szerint valóban történt adathalász támadás: egy projektvezető kattintott egy fertőzött linkre egy átverős e-mailben, az ő adatait megszerezve férhettek hozzá belső adatbázisokhoz, és gyakorlatilag mindent elértek a cég rendszerein belül.
A KRÉTA szélesebb körben elsősorban e-naplóként ismert, de mára egy komplett közoktatási informatikai rendszerré duzzadt. Húszféle modul és különféle alkalmazások tartoznak hozzá, többek között olyan szolgáltatásokkal, mint az az e-napló, e-ellenőrző, intézményi adminisztrációs rendszer, digitális kollaborációs tér, e-ügyintézés, illetve egészségüggyel, étkeztetéssel, gazdálkodással, HR-ügyekkel kapcsolatos adminisztráció.
Az eKRÉTA Zrt.-t eddig semmilyen megkeresésre nem reagált.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket