A megalapozott gyanú szerint 2020. május 22-én, hajnali fél négy körül a V. kerület, Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett. Egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet egy tizenkilenc éves férfi még többször megrúgott, miközben egy másik tizenkilenc éves férfi támogatólag volt jelen. A két megszúrt fiatal a helyszínen életét vesztette - írta közleményében a főügyészség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság perceken belül azonosította és elfogta a három férfit, akik közül a kést használót - a 18 éves Cs. Krisztiánt, akit a Nyugati téren fogtak el - több emberen elkövetett emberölés bűntette, két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként és előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatására.
Kapcsolódó
A Fővárosi Főügyészség - a három férfi eljárásbeli jelenlétének, a bizonyítás zavartalanságának biztosítása és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében - indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatására. A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan vasárnap dönt - közölte a főügyészség.
A 24.hu szombaton azt írta, hogy információi szerint írásban beismerő vallomást tett a halálos késelés elkövetésével gyanúsított Cs. Krisztián, valamint két cinkostársa, J. Dániel és J. Marcell is ténybeli beismerő vallomást tett a kihallgatása során.
Az esetről a rendőrség közleményét és videóját itt nézheti meg.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt