A kamatszint ezzel 4,25 százalékra csökkent. A lengyel jegybank több mint három év után a múlt hónapban hajtott végre először kamatcsökkentést, ami ugyancsak 25 bázispontos volt.
A Reuters által megkérdezett 25 elemző mindegyike arra számított, hogy decemberben folytatódik a múlt hónapban megkezdett kamatcsökkentő sorozat. Közülük egyetlen elemző számított 50 bázispontos csökkentésre, míg az elsöprő többség 25 bázispontos kamatcsökkentést várt.
Miközben egész Európa, sőt a világ országainak gazdasága erősen megsínylette az elmúlt éveket, a lengyel GDP rendületlenül nőtt: 2008-ban 5,1 százalékkal, a világgazdaság számára legvészesebb 2009-es évben is 1,6 százalékkal, 2010-ben 3,9 százalékkal, tavaly pedig 4,1 százalékkal gyarapodott nagy belső piacának köszönhetően az ország.
Az idén azonban jelentősen lassul a növekedési ütem. A bővülés a harmadik negyedévben évi 1,4 százalékra lassult a második negyedévi 2,3 százalékról és az első negyedévi 3,6 százalékról éves összevetésben.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!