Csak tavaly 10 737 olyan diplomát adtak ki, amelyhez a záróvizsgát valamely korábbi évben tették le - írta a napilap az Oktatási Hivatal tájékoztatása alapján. Vagyis ennyi esetben vélhetően sikerült megszerezni a szükséges nyelvvizsga bizonyítványt.
Az Orbán-kormány még 2014-ben indította el az úgynevezett Diplomamentő programot, amely azok nyelvtanulását támogatta, akiknek kizárólag a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt a diploma átvételéhez, és már nem rendelkeztek tanulói jogviszonnyal.
Kapcsolódó
A kezdeményezéssel több mint hatezer diploma megszerzéséhez sikerült hozzájárulni. A 2015-ben lezárult program most újraindul, így több mint ezerháromszáz egykori hallgató juthat hozzá okleveléhez. A nyelvi képzések szeptembertől indulhatnak, és 2019 végéig kell zárulniuk.
Fotó forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben