A döntés 2015-ben született, akkor 2016 szeptember 1-ig volt lehetőség arra, hogy az abszolutóriumot megszerezzék az érintettek, és az elmúlt két évben ez 6400 hallgatónak sikerült is - írta a portál.
Jelenleg több mint 20 ezren vannak azok, akiknek az abszolutóriumuk már megvan, ám a záróvizsgát nem sikerült abszolválniuk. Feltehetően csak töredékük használja ki a rendelkezésére álló több mint egy évet, hiszen többségük valójában már felhagyott a tanulmányaival.
Kapcsolódó
A döntéssel az államtitkárság célja a "nagytakarítás" volt, erre utal az Oktatási Hivatal indoka, mely szerint a módosítás célja az volt, hogy lezárulhassanak azok a képzések, amelyek még szerepelnek ugyan a nyilvántartásokban, ám döntő többségükben már nincs sok esély arra, hogy befejezik azokat.
A most főiskolára/egyetemre járóknak az abszolutórium megszerzése után két évük van arra, hogy megszerezzék a diplomát. Korábban azonban nem jelöltek meg ilyen határidőt, ezért egy sor hallgató egyszerűen beragadhatott a képzésben.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban