A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,04 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 44 631,03 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 3,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nyugat-európai és az amerikai tőzsdéket szerdán iránykeresés jellemezte, végül
a befektetői hangulat enyhe negatív irányba fordult, és ez érződött a magyar tőzsdén is.
Így alakultak a hazai részvények
A hazai vezető részvényekre nem érkeztek vállalatspecifikus hírek. Az OTP árfolyama is a nemzetközi hangulatot követve kezdett csökkenni. A Richter árfolyamában szerdán némi pozitív korrekció volt látható a gyorsjelentés kiváltotta eladói hullámot követően. A befektetők úgy gondolhatják, hogy az elmúlt időszakban esett annyit a Richter árfolyama, hogy a mostani szinten megéri pozíciót felvenni.
A közepes papírok közül Duna House árfolyama jelentősen emelkedett az igazgatóság osztalékjavaslatának nyilvánosságra kerülése után. A papír árfolyama 21,48 százalékkal erősödött, 504 forinton zárt szerdán.
- A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,29 százalékkal 2714 forintra csökkent, 766,2 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 1,15 százalékkal 10 740 forintra esett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,26 százalékkal 392 forintra erősödött, forgalma 36,7 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,07 százalékkal 7585 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják