Dobó Dénes közleménye szerint a két nő az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
Az elsőfokú bíróság a vádlottakat társtettesként, folytatólagosan, különösen nagy értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, üzletszerűen, különösen nagy értékre, pénzügyi intézmény alkalmazottjaként elkövetett pénzmosás bűntettében és hamis magánokirat felhasználása vétségében mondta ki bűnösnek.
Az elsőrendű vádlottat 5 év, a másodrendű vádlottat 3 év 10 hónap börtönre ítélték, és mindkettőjüket 8 évre eltiltották a pénzügyi foglalkozás gyakorlásától. Emellett kötelezték őket, hogy kártérítés címén fizessék meg a pénzintézet által előterjesztett összeget, csaknem 398 millió forintot.
A két nő 2007 márciusától 2017 szeptemberéig, több mint 10 éven keresztül egy takarékbank ugyanazon fiókjában dolgozott, Debrecenben. A közös munkát a takarékbank egy másik fiókjában folytatták 2018 februárjától áprilisig, amíg a fiók be nem zárt. Több időszakban kétszemélyes fiókban dolgoztak, munkájukat harmadik ember vagy felső vezető közvetlenül nem ellenőrizte.
Valamennyi lakossági és vállalati ügyfél számlájához hozzáfértek, azokon pénzügyi műveleteket végezhettek. A számlákról - rendszeres haszonszerzésre törekedve - aláírást nem tartalmazó vagy hamisított bizonylatok felhasználásával, az ügyfelek tudta és beleegyezése nélkül, jogellenesen vettek fel különböző összegeket.
Az elsőrendű vádlott 2012 márciusától 2018. május végéig, míg a másodrendű 2018 áprilisáig 31 lakossági és 21 vállalati ügyfelet érintően összesen több mint 400 millió forintot tulajdonított el. A lakossági ügyfeleket több mint 90 millió, míg a vállalati ügyfeleket több mint 310 millió forinttal károsították meg.
A hiány leplezése céljából 52 ügyfél - 31 lakossági és 21 vállalati - számláján végeztek jogellenes tranzakciókat jogosulatlan átvezetésekkel, több mint 864 millió forint összegben. A számlakivonatok kézbesítési címeit saját lakóhelyükre, valamint az általuk használt elektronikus levelezési címre változtatták meg.
A vádlottak kihasználták azt, hogy a bankfiók kis létszámú volt, a pénzintézet az évek során folyamatosan átalakult és az ellenőrzés hiányos volt.
A törvényszék az enyhítő körülmények túlsúlyára tekintettel, főleg a beismerést nyomatékosan értékelve az ügyészi indítványban szereplőnél enyhébb szabadságvesztés büntetést szabott ki.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosítás, míg a vádlottak és védőik a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek.
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Különleges magánkönyvtár érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor