Az október 13-i önkormányzati választáson a 101 ezer 841 győri szavazásra jogosultból 44 ezer 989-en gyakorolták választójogukat (ez 44,18 százalék). A legtöbb voksot, azok 44,3 százalékát Borkai Zsolt gyűjtötte be, "így ismét őt választották meg a város polgármesterévé" - jelentette be a városházán Gál Miklós, a helyi választási bizottság vezetője, majd átadta a megbízó levelet.
Borkai Zsolt, a kisalfold.hu beszámolója szerint annyit mondott: "szeretnék köszönetet mondani minden győrinek. Az elmúlt egy hónap sem a győriek, sem jómagam számára nem volt egy egyszerű időszak. Szeretném megköszönni - nagy tisztelettel - a győrieknek, mert kitartottak mellettem, s értékelték az elmúlt 13 év munkáját, ami együtt, közösen valósítottunk meg.
Kapcsolódó
Azt tudom ígérni a győrieknek, hogy az elkövetkezendő időszakban is az elmúlt időszakhoz hasonló intenzitással igyekszem közreműködni és fejleszteni a várost a képviselő-testülettel. Találkozunk az alakuló értekezleten, mely időpontjáról jövő héten adok számot" - közölte, majd távozott: kérdezni nem lehetett tőle.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok