A chicagói székhelyű amerikai repülőgépgyártó szombati, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, április 24-e volt a több mint két évvel ezelőtt megkezdet ügylet lezárásnak határideje, amelyet bizonyos feltételek mellett meghosszabbíthattak volna, de a Boeing úgy döntött, egyoldalúan felmondja a vegyesvállalat létrehozására kötött szerződést.
A gyártó azzal indokolta a lépést, hogy a tárgyalások eredménytelenül zárultak, mert az Embraer elégtelenül teljesített, de ezt a Boeing nem részletezte.
Kapcsolódó
Az Embraer később kiadott közleményében visszautasította a Boeing állításait, azzal vádolva meg az amerikai céget, hogy az a saját anyagi helyzete, és a 737 MAX-ok botrányai miatt nem is akarta már létrehozni a vegyesvállalatot, csak kifogást keresett, hogy elállhasson az üzlettől. A brazil társaság közölte azt is: jogi úton fog kártérítést követelni a Boeingtől.
A Boeing és az Embraer 2018 decemberében jelentette be, hogy olyan vegyesvállalatot hoznak létre, amely kereskedelmi repülőgépeket gyártott volna. A Boeing 4,2 milliárd dollárt fizetett volna a brazil társaság egy részéért, az Embraer 20 százalék részesedést szerzett volna az új cégben.
Az ügyletet a brazil hatóságok és a részvényesek is jóváhagyták, az Európai Bizottság versenyjogi hatóságként még vizsgálta az ügyet, mert álláspontja szerint torzult volna a verseny a két gyártó egy-egy üzletágának egyesülésével.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép