2020-ban az évtized legkevesebb balesetét szenvedték el a buszok, trolik és villamosok. A múlt év a 2018-2019-es csúcsidőszak utáni legtöbb ütközést hozta, a közlekedési vállalat kára pedig hajszál híján negatív rekordot döntött.
A BKV szerint számos olyan helyzet áll elő a mindennapokban a figyelmetlen autósok részéről, amelyek balesetveszélyt vagy konkrét balesetet okozhatnak.
Kapcsolódó
Tipikus és veszélyes hibának nevezi a BKV azon rossz helyen várakozó autók gazdáinak a viselkedését, akik ugyan nem a buszmegállóba állnak be, de elöl vagy hátul azért belóg oda a kocsijuk “így már jó lesz” alapon - írja a Vezess.hu.
A közlekedési vállalat szerint gyakran találkoznak olyan problémával is, hogy a piros lámpánál a megállás helyét jelzőt vonalon való túlhaladás a kanyarodó autóbuszt akadályozzák, de alkalmanként a kerékpáros felállási helyet sem értelmezik helyesen.
A buszsávot használó autósok úgy tűnik, Budapesten immár örök problémát okoznak, a BKV szerint egyesek a lámpák kiegészítő, fehéren világító “Busz” jelzését sem ismerik: nem tudják, hogy a jelzés a buszsávban haladókra vonatkozik, nem csak magára a buszra. Azaz csak állnak, és állnak a buszsávban a szabad jelzés ellenére. A legfőbb probléma az elsőbbségadás elmulasztása, az összes baleset 22 százalékét ez okozta az elmúlt három évben.
A 4174 balesetnek egyébként viszonylag kis részét, mindössze 3,8 százalékát okozták gyalogosok, 2019 eleje és 2021 vége között mindösszesen 159-et. Ennek szűk többségét (80-at) villamosok esetén, a maradék 79-et a jóval nagyobb számban közlekedő buszok és trolik szenvedték el. Az általános sietség és eközben a figyelmetlen közlekedés a legjellemzőbb problémaforrás.
Pár éves jelenség az elektromos egy-két kerekűek megjelenése Budapest utcáin. “Egyértelmű negatívum az elektromos rollerek és más elektromos közlekedési eszközök (pl. különféle segway-ek) intenzív jelenléte a közutakon mindaddig, amíg a vonatkozó szabályozások nem alkalmazkodnak ezen közlekedési eszközök képességeihez és lehetőségeihez” – mondja a BKV. Közben pozitívumnak tartják, és fenntarthatóbbnak nevezik rövid helyváltoztatásokra a személyautóknál, ám a tapasztalataik szerint jelen szokások mellett komoly veszélyforrást jelentenek.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!