Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta: a program célja, hogy a gyerekek megismerjék mit jelent a földművelés, becsüljék a természetet, és találkozzanak olyan példával, amelyik megmutatja, hogy a vidéki élet biztos megélhetést nyújt.
A tanyapedagógiai programot Makra Márta projektvezető mutatta be. A fő cél az, hogy a gyerekek ismerjék meg a még fellelhető hagyományos gazdálkodási módokat, ezért nem a gépesített modern gazdaságokba viszik őket. Látniuk, tapasztalniuk kell, beleértve azt is, hogy ásnak, fát hordanak, "szóval azt csinálják, amit a gazda és a családja tesz nap mint nap" - mondta.
Tavasszal nyolc, ősszel 12 alkalommal vittek harmadik-hetedik osztályos diákokat a tanyákra. A kísérletben budapesti, békéscsabai, nyíregyházi és sátoraljaújhelyi iskolák vettek részt. Makra Márta elmondta, hogy a minta Franciaország, ahol már 15 éve működik ilyen program. A gyakorlatok helyszíneiből mintagazdaságok hálózatát érdemes kialakítani a jövőben - ezt javasolja az a füzet, amely a kísérleti szakasz tapasztalatait összegzi.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze