A kormány a turisztikai ügynökséggel közösen már a járvány első szakaszában mindent megtett azért, hogy segítse a szektort - mondta Guller Zoltán. A tavaszi gazdaságvédelmi intézkedések között szerepelt például a járulékkedvezmény, a kedvezményes hitelprogram vagy a Szép-kártya kedvezményes adózása és megemelt keretösszege is.
A most bejelentett intézkedések között a kormány a turizmusban-vendéglátásban és a szórakoztató, illetve szabadidős tevékenységet nyújtó vállalkozások számára adó- és járulékfizetési kedvezményekről döntött, továbbá a szálláshely-szolgáltatókat foglalásaik kieséséből származó költségeinek megtérítésével és bértámogatások nyújtásával segíti át a nehéz időszakon.
Kapcsolódó
Bértámogatást és bevétel-pótlást is kapnak
Guller Zoltán elmondta: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) regisztrált szálláshelyek számára az állam megtéríti a november 8-ig beérkezett, a zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát. Ennek feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra. Az NTAK-adatok alapján novemberre 928 ezer vendégéjszakát rögzítettek, ami közel nettó 15 milliárd forint értékű támogatást jelent több mint 11 ezer szolgáltató részére - írja az MTI.
További intézkedésként az NTAK rendszerében regisztrált és a napi adatszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tett szolgáltatóknak minden szálláshelytípus esetében a következő 30 napra támogatásként biztosítják a munkaviszonyban foglalkoztatott alkalmazottaik bruttó munkabérének 50 százalékát. Ennek feltétele a munkavállaló jogviszonyának megtartása és a munkabér megfizetése erre az időszakra vonatkozóan. Mindez 3,5 milliárd forint összegű támogatást jelent a turizmusban-vendéglátásban dolgozó munkavállalókat foglalkoztatók számára.
Járulékkedvezmény is jár
Az új rendelet a szabadidős és szórakoztató tevékenységet végző szolgáltatók számára is kedvezményt biztosít, akiknek a dolgozóik után erre a 30 napra nem kell járulékot fizetni - emelte ki Guller Zoltán.
Ebbe a csoportba tartoznak mások mellett a mozik, színházak, múzeumok, állatkertek, sportlétesítmények, edzőtermek, konferenciák és bemutatók, a szórakoztatóiparban dolgozók. (Ők bértámogatást is kaphatnak - a szerk.)
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)