Nem állunk meg, folytatjuk a felkészülést − mondta lapunknak Molnár B. Tamás gasztronómiai szakíró, a magyar csapat tagja. A versenyre való felkészülés komoly anyagi hátteret igényel, Molnár szerint csak a brüsszeli elődöntőn való megjelenés mintegy 10 millió forintot emésztett fel. Az a keret, amellyel a magyar csapat gazdálkodhat, csupán töredéke annak, amennyi egy-egy, az élmezőnybe tartozó csapat rendelkezésére áll. A hazaiak támogatói között szerepel a Metro Kereskedelmi Kft., a Magyar Turizmus Zrt., a Gerbeaud Ház és a Hungexpo Zrt.
A lyoni döntőben való múlt heti szereplés mellett arra jutott pénz, hogy trénernek felkérjék Geir Skeie norvég séfet, akinek komoly tapasztalatai vannak a Bocuse-versenyen. Azzal, hogy a Miniszterelnökség is belépett a támogatók közé, lehetőség nyílt két újabb skandináv tréner csapatba csábítására. (A skandinávok rendszerint kiváló eredményeket érnek el a Bocuse d'Oron.)
Itthon a magyar közönség nemcsak e megmérettetéssel, de még a csúcsgasztronómiával is csak ismerkedik. A fogyasztók alig szakadtak még ki a rántott borda, marshall máj bűvköréből, szembe kell nézniük azzal, hogy a keleti tömb országai a legfeljebb két tucat alapanyagra fokuszáló agrárium miatt szegényes gasztrokultúrát ápoltak 50-60 évig. A magyar kormányzat lassan nyolc éve dolgozik például azon, hogy a vendéglátóipar alapjait jelentő hungarikumokat újrapozicionálja. Ennek eredményeként nemrég született meg a magyar termék jogszabály és most készült el a hungarikumlista.
Ebbe az analógiába "passzította bele" Széll Tamás séf és a magyar Bocuse-csapat a világversenyen bemutatott menüt is. A versenyfogásokat a Rubik-kocka ihlette (Napi Gazdaság, 2013. január 23.). A menü végül a tizedik helyen végzett, Széll sajtónak adott értékelése szerint nagyjából ennyire volt elég az első magyar döntős szereplés.
| 1. Franciaország |
| 2. Dánia |
| 3. Japán |
| 4. Nagy-Britannia |
| 5. Norvégia |
| 6. Svédország |
| 7. Egyesült Államok |
| 8. Izland |
| 9. Kanada |
| 10. Magyarország |
| Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés |
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Kínai rendőrök helyett, kínai autók érkeznek hazánkba
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs