Választ kapott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a miniszterelnöknek címzett bejelentésre, miszerint három területen is megalakították a sztrájkbizottságot és megfogalmazták sztrájkköveteléseiket - adta hírül a Népszava.
A központi igazgatásban, az önkormányzati hivatalokban és a szociális ágazatban leírt javaslataik esetében is tudják, kivel fognak tárgyalni, és a kormányzati tárgyalópartnerekkel már az első technikai levélváltáson is túljutottak- mondta Boros Péterné a szakszervezet elnöke.
Kapcsolódó
Hétezer munkahelyre juttatták el egy sztrájk megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges dokumentumaikat a lakossági tájékoztatóktól a komplett forgatókönyvekig, de ezeket csak akkor "élesítik", ha van elég támogatója a munkabeszüntetésnek. A minisztériumokban a dolgozók megfélemlítése ellenére tart a dolgozók akaratának rögzítése - jövő szerdán hivatalosan is be kell jelenteni a tárcák vezetőinek, ha az ott dolgozók csatlakoznának a március 14-ére meghirdetett munkabeszüntetéshez.
A pedagógusok sztrájkra való hajlandóságának is tart még az összeírása, de közben jóval a törvényben megszabott ötnapos határidőn túl mégis kapott kormányzati választ a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is. A kiválasztott vezetők ugyanakkor eddig nem reagáltak arra a szakszervezeti javaslatra, hogy a jövő héten hétfőn, kedden vagy szerdán tárgyaljanak először. Ha mégsem kezdődnek el szerdáig a tárgyalások, azt a szakszervezet úgy tekinti, jogszerűen szervezhet sztrájkot, ha a pedagógus társadalom ezt akarja.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet