A 2017-es esztendő több változást hozott a háztartásokban, a legfrissebb hivatalos adatok alapján bemutatjuk ezeket. Másként: így zárta az évet a magyar átlagember.
Mennyi a nettó?
A havi bruttó és nettó fizetés 13-13 százalékkal, 291 ezer forintra, illetve 194 ezer forintra emelkedett. (Utóbbi a családi adókedvezmény nélküli nettó összeg.) Az inflációt is figyelembe véve a reálkereset több mint 10 százalékkal emelkedett.
Mennyi ment el belőle?
A fizetések emelkedésével párhuzamosan nőtt a fogyasztás is. Ez egyrészt abból is látható, hogy a kiskereskedelmi forgalom 4,5 százalékkal nőtt az év első tíz hónapjában. Másrészt látható abból is, hogy a háztartások egy főre jutó kiadása - az idei első félévben - emelkedett, mégpedig 7 százalékkal. 2016 első felében ugyanis az egy főre jutó havi kiadása átlagosan alig több mint 74 ezer forint volt. Az idén viszont közel 80 ezer forintra ugrott ez az összeg.
Mire mennyi?
Élelmiszerre 8 százalékkal költött többet az átlagember, így havonta több mint 21 ezer forintra rúg ez a tétel. Szeszes italokra és dohányárura 9 százalékkal ment el több, mint egy évvel korábban, ez havonta fejenként 2729 forintot jelentett. Ruhára azonban csak 6 százalékkal többet, havonta átlagosan 2360 forintot költött. A legjelentősebben a kultúrára és szórakozásra, valamint vendéglátásra és szállásra költött összeg emelkedett. Előbbi 9 százalékkal 4249 forintra, utóbbi 13 százalékkal 3293 forintra emelkedett. A lakásfenntartási költségek 1,8 százalékkal 17222 forintra emelkedtek, bár az emelkedés visszafogott volt, de az élelmiszerek után még mindig ez a legnagyobb tétel az átlagember számára.
Mennyit termelt?
Az egy főre jutó ipari termelés 2,2 millió forint volt az év első kilenc hónapjában, ez 8 százalékos növekedést jelent. Ugyanakkor az országon belül jelentősek a különbségek. Győr-Moson-Sopronban például egy főre több mint 6 millió forint jutott, míg Baranyában mindössze 941 ezer forint.
A cikkben szereplő számok a KSH hivatalos, legfrissebb adatain alapulnak, amelyek nem a teljes évet mutatják, a 2017-es összesített adatok csak jövőre jelennek majd meg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt