A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Romániának jól jönne egy új készenléti hitel, amely biztosítékot jelentene a piaci hitelezőknek, olcsóbb finanszírozást biztosítva a költségvetésnek − mondta Victor Ponta, Románia miniszterelnöke a Bloombergnek. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében tavaly kötött hitelegyezmény 2013 márciusában jár le, Románia azonban továbbra is igénybe kívánja venni a Valutaalap szakértőinek iránymutatását, noha a rendelkezésre álló összegeket nem tervezi lehívni. A végső döntéssel azonban meg kell várni az őszi parlamenti választásokat − tette hozzá a kormányfő.
Ponta ugyanakkor elismerte, hogy a hivatalos, 2015-ös eurócsatlakozási céldátum túl ambiciózus. A jövő évi költségvetés 2,2 százalékos GDP-arányos hiányra épül, az államadósságot 2013 és 2015 között a jelenlegi 39 százalékos szintről a GDP 34 százalékára tervezi csökkenteni a kormány − jelentette ki Florin Georgescu pénzügyminiszter.

A bukaresti vezetés nemrég hivatalosan is visszavett korábbi, a gazdaság sarokszámait érintő előrejelzésein, a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó prognózis például 4,5 százalékról 3,1 százalékra csökkent, miközben 2014-ben 4,7 százalék helyett mindössze 3,6 százalékos növekedést várnak. Ezzel egy időben azonban csökken a költségvetési deficit is, Bukarest szerint jövőre a hiány a korábban becsült 2,5 százalékról 2,2-re, 2014-ben pedig 2,2-ről 1,2 százalékra mérséklődik. Az idei deficit viszont 1,9 százalékról 2,2 százalékra nő, miután Bukarestnek sikerült az IMF-nél elérni, hogy emelhessék a közalkalmazotti béreket és visszafizessék a nyugdíjasoktól jogtalanul levont járulékokat is. A bérek emelése ugyanakkor lökést adhat a fogyasztásnak, ami a gazdaságot − az első negyedévi recessziót követően − ismét növekedési pályára tereli − állítja Georgescu.
Noha az európai bizottság a korábbi 1,6 százalékról 1,4 százalékra módosította az idei GDP-növekedésre vonatkozó prognózisát, az IMF és a kormány továbbra is 1,5 százalékos növekedést valószínűsít. Georgescu szerint a bruttó hazai össztermék idén 607,5 milliárd lej helyett várhatóan 649 milliárdon tetőzik.
Bukarest tavaly tavasszal írt alá két évre szóló, mintegy ötmilliárd eurós elővigyázatossági hitelszerződést az IMF-fel és az EU-val, miután a 2009-ben kötött 20 milliárd euró értékű nemzetközi készenléti hitelmegállapodást sikeresen lezárta. Románia azonban egy újabb, egymilliárd eurós stand by típusú hitelegyezményt készül kötni a Világbankkal is, a folyósítás feltételeiről ma dönt a pénzintézet igazgatótanácsa. A hitel kamata 0,25 százalék, az összeg készenléti felára pedig évi 0,5 százalék. A világbanki hitelvonal finanszírozási alternatívát nyújthat Romániának amennyiben például a cds-ek ismét átlépnék az 500 bázispontos küszöböt − jelentette ki Stefan Nanu, Románia képviselője a világbanknál.
Bukarest az év elején 6,45 százalékos hozzammal értékesített állampapírokat az Egyesült Államokban, a cds-felár azonban akkor alig 300 bázisponton állt, jelenleg ismét átlépte a 470 bázispontos küszöböt. A pénzügyminisztérium idén − a két sikeres amerikai kötvénykibocsátást is beleértve − összesen nyolcmilliárd eurónak megfelelő összeget kölcsönzött, a kincstárában 5 milliárd euró és 7 milliárd lej (egy euró 4,45 lej) tartalék van.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!