Az alábbiakban közzétesszük az USA EBESZ képviseletének ma kiadott nyilatkozatát magyarul - az angol eredeti itt érhető el. A szöveg címzettje a bécsi székhelyű Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) állandó tanácsának elnöke.
"Három hónappal ezelőtt, június 19-én az Egyesült Államok az Állandó Tanácshoz fordult egy Magyarországon tapasztalható, a magyar civil társadalom és a független média ellen irányuló megfélemlítési kampány ügyében. Sajnálom, hogy ismét erről a témáról kell beszélnem a Tanáccsal.
Mint júniusban mondtuk, a magyar kormány csupán egy nappal az április 6-i választások után azzal vádolt meg emberi jogokkal, átláthatósággal és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó törvényes szervezeteket, hogy "idegen érdekeket szolgálnak". Röviddel ez után a Miniszterelnöki Hivatal azt állította, hogy az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait monitorozó és értékelő NGO-k az egyik ellenzéki párthoz kötődnek. Szeptember 8-án a magyar Nemzeti Nyomozó Iroda rendőri razziák sorozatát indította az EGT/Norvég NGO magyarországi támogatási programjáért felelős két NGO ellen. Előzetes figyelmeztetés nélkül, látványosan megfélemlítő módon több mint 30 rendőr lépett az intézmény területére és lefoglalták a szervezet dokumentumait és számítógépeit.
Úgy tűnik, hogy e razziák a bíráló hangok elfojtására és a civil társadalom szabad mozgásterének a korlátozására irányulnak. Az Egyesült Államok ismételten emlékezteti Magyarországot az EBESZ keretében vállalt, az emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat, a demokráciát és a jogállamiságot illető kötelezettségeire.
Elnök úr, azért vetjük fel ezeket a kérdéseket, hogy aggodalmunkat fejezzük ki az EBESZ elveivel összeegyeztethetetlennek tűnő cselekedetek miatt, s egyúttal párbeszédre ösztönözzünk. Szándékunk szerint a magyar kormányt a továbbiakban is arra fogjuk buzdítani, hogy tartsa magát vállalt kötelezettségeihez, s ezután zaklatás, beavatkozás és megfélemlítés nélkül hagyja működni az NGO-kat. Az Egyesült Államok úgy véli, hogy a kötelezettségek tiszteletben tartása segíteni fog abban, hogy Magyarország még inkább virágzó, erős és befogadó demokráciává váljon" - áll a dokumentumban.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára