Banai Péter Benő szerint a második negyedévben mért, 2,7 százalékos éves GDP-növekedés elmarad a minisztérium 3 százalék körüli várakozásától, azonban mivel első becslésről van szó, az adat még módosulhat.
A mezőgazdaság teljesítménye eshetett vissza a tavalyi kiemelkedő értékhez képest a második negyedévben, ezért maradhatott el az adat a várakozástól.
Az államtitkár szerint az idei első fél év 3,1 százalékos növekedése nemzetközi összehasonlításban kedvezőnek tekinthető. Az Európai Bizottság az unió egészére 1,8 százalékos növekedést kalkulált.
Az év második felében nő a belső kereslet és a fogyasztás a devizahiteles elszámolásoknak, a közszféra számos területén folyósított többletjuttatásoknak és a foglalkoztatotti létszám növekedésének köszönhetően. A beruházásokra kedvező hatással lesz, hogy a 2007-2013-as időszak uniós forrásaiból komoly összegű támogatások kifizetése várható az év hátralévő részében.
A külső tényezők közül az export jelentős bővülése mellett az alacsony olajár, az euró-forint árfolyam alakulása és a jegybankok politikája is támogatta a gazdasági növekedést az NGM államtitkára szerint.
Kérdésre Banai elmondta: az idei költségvetésben kalkuláltak a dohányipari különadóval és az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal is, amelyekről egyeztetések folynak az Európai Bizottsággal. Keresik azt a megoldást, amivel ezek a bevételek realizálhatóak.
Szólt arról is, hogy a bevételi oldalon időarányosan túlteljesítés van az előirányzathoz képest egyebek mellett a forgalmi típusú adókból és a személyi jövedelemadóból. Összességében a kormányzat azzal kalkulál, hogy az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is tartható - mondta az államtitkár.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott