Az üzleti hetilap hétfői cikkében részletesen foglalkozik a jegybanki alapítványok ügyével, s az eset kapcsán az 1990-es évek elején látott vadkapitalizmust idézi fel - írja a portfolio.hu.
Megemlítik, hogy az alapítványok a tervek szerint állampapír-befektetésekből tartják fent magukat, ám pénzügyeik titokban maradtak. Pedig az alapítványoknak juttatott összeg jelentős magyarországi viszonylatban.
A lap foglalkozik vele, hogy ellenzéki politikusok mentek perre a jegybanki alapítványok gazdálkodásának nyilvánosságra kerülése érdekében, így derült ki többek között, hogy egy jobboldali kiadó kapott megbízást a kormánypárti újságírók és Matolcsy György korábbi titkárnőjének könyvének kiadásához. Emellett támogatták Kásler Miklós onkológusprofesszor magyarság történetéről írt sorzatát. A Vs.hu pedig 1,8 millió dolláros támogatáshoz jutott, ahonnan április 25-én több újságíró is távozott.
A cikk szerint Orbán Viktor védelmébe vette Matolcsy György jegybankelnököt. Mint írják, az ügyet az Európai Központi Bank is figyeli. Éves jelentésében kifejezte aggodalmait a jegybanki alapítványok pazar költésével kapcsolatban.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket