Az e-matricából és az teherforgalom útdíj-bevételeiből 186 milliárd forint folyt be az első félévben, amely 15 százalékkal magasabb, mint azt egy évvel korábbi 161 milliárd forint.
Az e-matrica-bevétel 48,5 milliárd forint volt, 11 százalékkal több mint 2018 hasonló időszakában.
Kapcsolódó
Az eladásokban megindult az átrendeződés részben amiatt, hogy tavaly októberben a heti e-matrica ára megemelkedett. A D1 kategóriában például 3500 forintra nőtt, amely már csak 1280 forinttal kevesebb, mint a 4780 forintos havi. Ennek következményeképpen a heti országos matricák eladása 5 százalékkal csökkent, míg a havi 16 százalékkal emelkedett.
A heti országos matricák esetében már több mint a felét a külföldiek adták, holott az első félévben jellemzően a belföldiek dominálnak az autópályán. Ebben is az játszhat szerepet, hogy a rövidebb ideig itt tartózkodó turisták a legolcsóbb alternatívát keresik, számukra nem jelent semmit, hogy 1300 forinttal drágábban egy hónapon át használhatnák a magyar fizetős utakat.
Ez jól látható a hazai és a külföldi autók szerinti bontásból is: 2018 első felében 2,14 millió heti matricát vettek a magyarok, ez 1,97-re esett, amely 8 százalékos visszaesés. A külföldi vásárlások száma 2,07 millióról 2,03-ra csökkent, vagyis 2 százalékkal mérséklődött.
A havi eközben a magyaroknál 484 ezer darabról 561 darabra nőtt (16 százalék), a külföldiek esetében 316-ról 367-re emelkedett (szintén 16 százalék).
Bartal Tamás szerint ugyanakkor ebben a változásban benne van az, hogy az autósok tudatosabban választanak jogosultságot.
Az éves országos és megyei matricák eladása 10-10 százalékkal nőtt.
Az e-matricás rendszerben a román felségjelzésű autók a leggyakoribbak, őket követik a németek és az osztrákok. Bár erről hivatalos statisztika nincs, de Bartal Tamás elmondta, hogy a német és osztrák, sőt az olasz rendszámú autók jelentős részében is román vendégmunkások utaznak jellemzően.
A külföldiek és a belföldiek aránya 35-65 százalék volt az első félévben.
Útdíj
Az útdíjbevétel 137,8 milliárdra emelkedett, amelyből 127 milliárdot vallottak be fedélzeti egységgel és 11 milliárdot viszonylati jeggyel.
A HU-GO rendszerben regisztrált járművek száma egy év alatt 354 ezerről 410 ezerre emelkedett. A külföldiek aránya 51,6 százalék volt, a legtöbb a román felségjelzésű jármű, amelyet a lengyel és a bolgár követ.
Ellenőrzések
AZ első félévben a NÚSZ 159,4 millió (!) esetben ellenőrizte az e-matrica meglétét és 852 ezer büntetést szabott ki. Ebből 360,6 ezer a belföldi és 491 ezer a külföldi.
Bartal Tamás elmondta, hogy a jogosulatlan belföldi úthasználat jelentős része három, "bűnszervezetben működő" autóskereskedő cégtől származik, amelyek nem csak útdíjat, de adót és járulékot sem szeretnek fizetni. Ellenük összehangoltan, a rendőrséggel és az adóhatósággal közösen léptek fel.
Az útdíjak esetében 37,7 millió ellenőrzést végeztek, amelyből 98,6 ezer esetben szabtak ki bírságot, pontosabban adták át az esetet a rendőrségnek. A legtöbb külföldi bliccelő a román kamionosok közül kerül ki, majd a lengyelek és a szlovákok következnek.
Az első félévben összesen 3,2 milliárd forint pótdíj folyt be az államkasszába, 3,5 százalékkal több mint egy évvel korábban. A belföldi bevétel 15 százalékkal csökkent, a külföldi 84 százalékkal nőtt.
Még mindig sokan vesznek matricát az autópályán
Bartal Tamás szerint nagyon nehéz lebeszélni az embereket arról, hogy az autópályán vegyék meg az e-matricájukat, bár szépen lassan nő az elektronikus értékesítési csatornák aránya.
Bejött a 60 perces szabály
Az úgynevezett 60 perces szabállyal meglepően sokan éltek, a vásárlások 10 százaléka így történt. Ismeretes, hogy a NÚSZ nemrég vezette be azt a lehetőséget, hogy az e-matrica megvásárlására 60 perc áll rendelkezésre azután, hogy az autós áthaladt az első ellenőrzési pont alatt.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy óráig ingyenes a sztráda, csupán annyit, hogy nem kell pánikolni, ha valaki elfelejtett matricát venni egy fizetős úton. Kényelmesen megválthatja (meg is kell váltania) egy órán belül.
Bartal Tamás reagált arra a hírre is, miszerint lehetséges, hogy nyáron az M7-esen a leállósávot is megnyitnák a közlekedők előtt. A NÚSZ egyelőre nem kapott erre semmilyen utasítást, de készen állnak a feladatra. Kiemelte, hogy a kamerák a leállósávot is ugyan olyan hatékonysággal pásztázzák, mint a forgalmi sávokat, így bliccelni itt sem érdemes.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!