A magyar válaszlevél nem változtatott az osztrák pénzügyminisztériumnak a magyar devizahitel-végtörlesztési törvénnyel kapcsolatos álláspontján - az MTI érdeklődésére a bécsi szaktárca szóvivője- írta az origo.hu. Az osztrák álláspont kiderül abból a levélből, amit Maria Fekter pénzügyminiszter küldött szeptember 12-én Matolcsy Györgynek, és nem változott a nemzetgazdasági miniszter válaszlevelének hatására - közölte Harald Waiglein.
Az osztrák pénzügyminiszter múlt hétfői levelében úgy vélekedett, hogy a magyar lépés "hatalmas és azonnali veszteségekhez" vezet az egész magyar bankrendszerben, és veszélyezteti Kelet- és Közép-Európa egészének pénzügyi stabilitását. Maria Fekter szerint "a tervezett intézkedések a jogbiztonság olyan mértékű sérülését jelentik, amelyre eddig egyetlen EU-tagországban sem volt példa". Úgy fogalmazott a végtörlesztési törvényjavaslatról, hogy az piacgazdaságban elfogadhatatlan gyakorlat, és "nem felel meg a várakozásoknak, amelyeket egy befektető egy működő piacgazdasággal és demokráciával szemben támaszthat".
Harald Waiglein kedden az osztrák hírügynökségnek elmondta azt is, hogy a bécsi tárca több lehetőséget vizsgál, "jogi természetű kapcsolódási pontokat" keres, hogy fellépjen a Magyarországon törvényben rögzített adósságtörlesztési megoldás ellen.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Bolondos április vár ránk hétvégén
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt