Az üzemanyag-ársapka kivezetésével a kormány nem várta meg az év végét. Minden jel arra mutat, hogy akkora volt a piaci nyomás a kormányon, hogy az egyik legszimbolikusabb hangulatjavító intézkedését is kénytelen volt ejteni. Matolcsy jegybankelnök hét eleji beszámolójából - amikor kemény szavakkal kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját - persze már lehetett sejteni, hogy a kormány szintjén is készülnek valamire. A kutaknál sorban álló, pánikoló autósok egyáltalán nem biztos, hogy csak egy rejtélyes kör-sms miatt gondolták azt, hogy tele kell tölteni a tankokat. 

És akkor megérkeztek az osztrák árak a kutakra

Az árak - megelőzve több környékbeli országot - egy csapásra 33 és 46 százalékkal emelkedtek azok számára, akik eddig hatósági áron tudtak tankolni. A holtankoljak által közölt pénteki adatok szerint benzint 646, gázolajat közel 700 forintos átlagáron tudunk vásárolni. Mivel nincs már hatósági árszabályozás, értelemszerűen ennél magasabb, de akár alacsonyabb árakkal is találkozhatunk. Az viszont bátran kijelenthető, hogy ezzel belőttük az osztrák árszínvonalat, sőt - ahogy a napi.hu tudósítójának képe alapján is kiderül - Ausztriát is sikerült lenyomnunk

Benzinkút Bécsben
Benzinkút Bécsben
Kép: Napi.hu

Ahogy egy diszkont-kút ártáblájáról is kiderül, Bécsben benzint már 1,45 euróért, gázolajat pedig 1,67 euróért is tankolhatunk. Ez a jelenlegi 414,94 eurós devizaközép-árfolyamon 602 forintot jelent a 95-ös benzin, 693 forintot a dízel esetében. Azt nem állítanánk, hogy Ausztriában ezt jelenti az átlagár, és hogy Magyarországon ne lehetne bizonyos diszkont kutaknál olcsóbban tankolni. Ugyanakkor az teljesen világos, hogy az élelmiszerek után sikerült üzemanyagokban is felzárkózni a lényegesen magasabb jövedelmű országokhoz. 

Nekünk ez is jobban fáj

Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy az emberek a fizetésük mekkora részét kénytelenek üzemanyagokra fordítani. Csak összehasonlításképpen: a numbeo.com adatai alapján a budapesti, erősen túlbecsültnek tűnő 907 eurós nettó átlagfizetés próbál "versenyt tartani" a 2600 eurós, azaz több, mint 1 millió forintos bécsivel. Persze, tudjuk, Ausztriában az árak is eleve magasabbak.