Október végéig a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán. (Ennek keretében az augusztusi, a kártérítések kifizetését, valamint a biztosítók kárrendezését gyorsítani hivatott kormányrendelet alapján 68 bejelentés érkezett, 138 millió forint kifizetés történt.)
A nyári káreseményeket érzékelve az érintett biztosítók felgyorsították a kárrendezési folyamataikat. Megnövelték kárszakértői és back office kapacitásaikat, például szabadságokat vontak vissza, vállalkozó kárszakértőket vontak be, s a leginkább érintett területekre csoportosították át kárszakértőiket, akik magasabb jóváhagyási jogokat kaptak. Telefonos előszűrés után előre vették, videós kárrendezéssel gyorsították azoknak a bejelentéseknek a rendezését, ahol 80 százalék feletti kárról volt szó. Van olyan biztosító, amely szemle nélküli végleges kárrendezési folyamatot is kialakított.
Tavaly a jégeső pusztított, de a kár jóval kisebb volt
A kifizetések nagyságrendjét érzékelteti, hogy tavaly ugyanezen időszak alatt az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot ért el, amiből majd nyolcmilliárd forintot tett ki a több mint négy és félezer jégkár. Most csak az aszálykárok ennek négyszeresénél tartanak, és a továbbiakban még további 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani.
Jelenleg a mezőgazdasági biztosítást a 24 Mabisz-tag biztosítóból csak 4 műveli országos lefedettséggel. Mellettük 8 helyi kisbiztosító egyesület is jelen van lokálisan. Ez is mutatja, hogy a mezőgazdaság nem túlzottan jövedelmező és nagy kockázatokkal járó ágazata a biztosításoknak. Az idei ágazati adatok összegzése áprilisra várható, a tavalyi adatok alapján a biztosítók mezőgazdasági díjbevétele 2021-ben összesen 22,0 milliárd forint volt, vagyis csak az idei aszálykároknak alig több, mint a fele. Ebből a növénybiztosításoknál a díjfizetés 19,2 milliárd forintot tett ki, amiből mintegy 17,2 milliárd forint (a befizetések közel 90 százaléka) után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást. Közel 20 ezer termelő kötött díjtámogatott biztosítást.
A Mabisz által gyűjtött adatok szerint 9602 biztosítási szerződésben szerepel aszálykárra fedezet, mely 683 309 ha termőterületre vonatkozik. A bejelentések alapján az aszálykárok tizenkét megyét érintettek különösen súlyosan. Szabolcs-Szatmár-Bereg kivételével valamennyi, a Dunától keletre fekvő megyét, valamint Fejért, Veszprémet és Győr-Moson-Sopront. Leginkább a kukoricát és a napraforgót, mellettük a búzát, árpát, repcét, tritikálét, szóját, valamint az almát, körtét, szilvát, szőlőt viselte meg a szárazság.
Négypilléres a rendszer
Magyarországon az agrárkár-enyhítési rendszer mára négy pillérből áll:- I. pillér az állami kárenyhítő alap,
- II. pillér a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás,
- III. pillér a jégkárelhárító rendszer,
- a IV. pillér pedig a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)