A 15. alkalommal megrendezendő állásbörze az egyetemek, főiskolák diákjait - az alsóbb éveseket és a végzősöket egyaránt - hozzásegíti ahhoz, hogy átfogó képet kapjanak a vállalatok által nyújtott lehetőségekről, a hazai munkaerőpiac elvárásairól és a gazdasági élet sokszínűségéről - olvasható az intézmény közleményében. Ugyanakkor a vállalatok is információt szerezhetnek a következő generáció felkészültségéről, munkahellyel szembeni elvárásairól, a gyakorlati tapasztalatok szerzését segítő kooperatív képzésről.
A rendezvényen nemcsak az Óbudai Egyetem több ezer hallgatója vehet részt, hanem az ország bármely más, műszaki jellegű felsőoktatási intézményéből is várják a rendezők a végzős, illetve az alsóbb éves hallgatókat. A korábbi tapasztalatok rámutattak arra, hogy az állásbörzék mind a cégek, mind a hallgatók körében igen népszerűek.
Az állásbörzét két helyszínen, két egymást követő napon rendezik meg: február 19-én a Tavaszmező utcai G épületben (VIII. Tavaszmező u. 17.), míg 20-án Óbudán, a Bécsi úti Neumann János épületben (III. Bécsi út 96/b.).
A szervezők az első napot a gépész-, a villamosmérnöki (gyengeáramú), a mechatronikai, a biztonságtechnikai és a menedzser, a második napot az informatikai, a könnyűipari, valamint a villamosmérnöki (erősáramú) gyakorlatokat, állásokat keresőknek ajánlják.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint